2008-07-08
Budapest, 2008. július 7 – Miközben új ruhákat vásárol a budapesti üzletekben, Németh Szamira (18) éppen úgy néz ki, mint bármelyik más tizenéves. Alig tudja elhinni, mennyire megváltozott az élete. Szamira mára magyar állampolgár lett, és megtalálta a bátyját, valamint számos rokonát, akiknek a létezéséről nem is tudott. A lány alig fél évvel ezelőtt még szomáliai menekültként élt egy kenyai táborban.
Szamira öt hónapot töltött a családja nélkül Dadaab-ban, Kenya egyik legnagyobb táborában, ahol 170 000 menekült él. Elmondta az UNHCR helyi képviseletének, hogy édesapja, Németh Lajos, aki évtizedekig élt Szomáliában és a háborúban halt meg 2005-ben, magyar állampolgár volt. Állítását szerencsére dokumentumokkal is alá tudta támasztani. Az UNHCR pedig hivatalos úton ellenőrizte, hogy a lány valóban jogosult-e a magyar állampolgárságra. Végül a magyar hatóságok kiállítottak a lány számára egy útlevelet, amellyel el tudott jutni Kenyából Magyarországra.
Szamira hazautazása sürgőssé vált, amikor az UNHCR megtudta: a lányt akarata ellenére férjhez akarják adni. Egy nálánál jóval idősebb férfi akarta feleségül venni, aki azt remélte, e házasságnak köszönhetően legálisan eljuthat majd Európába. Szamira gyors utaztatását Kenyából Magyarországra a Magyar Baptista Szeretetszolgálat szervezte meg. Az Alapítvány jószolgálati nagykövete, Vujity Tvrtko televíziós riporter személyesen utazott Kenyába, hogy hazakísérje Szamirát Magyarországra.
Egy elveszett testvér megtalálása Budapesten
Ahogy megérkezett Magyarországra, a hatóságok értesítették Szamirát, hogy rég nem látott bátyja, a 19 éves Sándor teljesen önállóan szintén eljutott Magyarországra szomáliai menedékkérők egy csoportjával, és a bicskei menekülteket befogadó állomáson tartózkodik.
A két testvér, akik hét éve nem látták egymást, Budapesten találkoztak újra, ahol Szamira néhány napot töltött érkezése után. A Baptista Szeretetszolgálat segített nekik felkeresni elhunyt édesapjuk magyarországi rokonait, akik szeretettel fogadták őket és felajánlották, hogy befogadják a testvérpárt vidéki otthonukba.
Szamira azóta magyar családtagjaival él egy kicsiny dél-magyarországi faluban, igyekszik megszokni új életkörülményeit, valamint elfelejteni a háború szörnyűségeit és a kenyai menekülttábort.
A szomáliai-magyar testvérek sorsára Kenyában és Magyarországon is kiemelt figyelem irányult. Ennek köszönhetően nemrégiben egy újabb testvérüket, Bélát sikerült megtalálni a dadaabi menekülttáborban, valamint kiderült, hogy édesanyjuk, Herera és négy legkisebb gyermeke is életben van, őket Mogadishuban sikerült telefonon elérni. Szamira és Sándor izgatottan várja, hogy édesanyjuknak és öt újabban megtalált testvérüknek sikerüljön eljutniuk Afrikából Magyarországra.
Szamira túláradó boldogsággal beszél újra fellelt családjáról. „Amikor elmenekültem Szomáliából, abban sem voltam biztos, hogy életben maradok. Most pedig itt élhetek Magyarországon a bátyámmal és az itteni rokonaimmal. Úgy érzem, újra visszakaptam az elveszett életemet!” – mondja.
Utazás Afrikából Európába
Szamira családja 2005-ben szakadt szét, amikor otthonukat fegyveresek támadták meg, megölve a magyar apát és három gyermekét, valamint elüldözve az édesanyát és a legkisebb gyermekeket. Szamira annak köszönhette, hogy túlélte a támadást, hogy éppen iskolában volt, amikor a fegyveresek lecsaptak a családjára.
Szamira elhatározta, hogy otthon, egyedül várja meg, amíg hazatérnek a támadást esetleg túlélt családtagjai. A lány három évig lakott az elhagyatott családi házban, továbbra is iskolába járt, és egy szomszédasszony gondoskodott róla. „Végig abban reménykedtem, hogy újra láthatom az édesanyámat és a testvéreimet.” – mondja. „De végül a szomszédasszonyunk azt mondta, ha életben akarok maradni, el kell jutnom Kenyába, a dadaabi menekülttáborba. Ezért az idén januárban egy éjszaka elindultam otthonról és elmenekültem.”
Noha jogi védelmet és ellátást kapott az UNHCR-től, a tizennyolc éves, törékeny lánynak családja nélkül, szinte egyedül kellett magáról gondoskodnia a 170 ezer főt számláló dadaabi menekülttáborban. Szamira bőrszíne azonban gondot okozott. „A bőröm világosabb az átlagnál, így mindig különböztem a többiektől. Emiatt a legtöbb gyerek csúfolt is, de amíg velem volt a családom, ez nem zavart. Dadaabban azonban nem jártam iskolába, hogy elkerüljem a kíváncsi tekinteteket.” – magyarázza.
Hátrányos helyzete később előnnyé változott, amikor az UNHCR egyik munkatársának feltűnt a lány iskolai hiányzása, és felkereste őt a táborban. Ezek után felgyorsultak az események. Az UNHCR értesült róla, hogy Szamirának magyar volt az édesapja, így valószínűleg ő maga is magyar állampolgár.
Elhunyt édesapja papírjai alapján Budapesten hamarosan megerősítették a szomáli-magyar Szamira állampolgárságát. A magyar hatóságok felkérték a Baptista Szeretetszolgálat Alapítványt, mielőbb segítsen hazahozni Szamirát Magyarországra, ahol azelőtt még sohasem járt.
Néhány héten belül Szamirát egy ENSZ-es repülő Nairobiba szállította, ahol a magyar nagykövetségen megkapta az útlevelét, amellyel Európába repülhetett.
Újabb családtagok érkezése várható
Az UNHCR szempontjából Szamira és Sándor története nem is végződhetett volna jobban. A két fiatalt Magyarország hivatalosan is saját állampolgárának ismerte el, és minden ezzel járó személyi okmánnyal ellátta őket.
„Az UNHCR most együttműködik a magyar és a kenyai hatóságokkal, hogy felmérje a Németh család Kenyában és Szomáliában élő tagjainak szándékait és lehetőségeit, ami az esetleges hazatelepülésüket illeti. Ha minden rendben megy, hamarosan újabb Afrikából hazatelepülő magyar állampolgárokat köszönthetünk Budapesten.” – vélekedik Lloyd Dakin, az UNHCR közép-európai regionális képviselője.
Írta: Szobolits Andrea (szerk. Melita H. Sunjic)UNHCR Budapest
Megosztás Facebookon Megosztás Twitteren
