2012-09-18
GALKAYO, Szomália, 2012. szeptember 18. (UNHCR) – Hawa Aden Mohamed még kislány volt, amikor édesapja hozott egy döntést: iskolába küldte őt. Ezzel pedig visszavonhatatlanul megváltoztatta a lánya – és rajta keresztül további sok ezer szomáliai lány – életét.
Hawa Aden Mohamed két egyetemi diplomáig meg sem állt, majd útjára bocsátott egy nagyra törő programot, amelynek célja, hogy a fegyveres konfliktusok vagy éhezés elől elmenekült szomáliai nőket és lányokat hozzásegítse az oktatáshoz és erősítse az érvényesülési esélyeiket. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) pedig szeptember 18-án bejelentette, hogy az idén neki ítélte a Nansen Menekültdíjat, amely a háború vagy üldöztetés elől menekülők érdekében kifejtett rendkívüli szolgálat elismeréseként jár.
„Oktatás nélkül az ember rengeteg mindennek nincs tudatában” – fogalmazott Hawa Aden Mohamed egy közelmúltbeli interjújában a szomáliai fővárostól, Mogadishutól mintegy 600 kilométerre északra fekvő Galkayo városában. – „Oktatás nélkül gyakorlatilag nem is nagyon létezünk – fizikailag persze igen, de szellemileg és érzelmileg nem.”
Hawa Aden Mohamed, aki egykor maga is menekült volt, 1995-ben tért vissza a hazájába, és akkor talált rá a küldetésére. A Galkayo Oktatási Központ a Békéért és a Fejlődésért társalapítójaként nagyon sokat tett azért, hogy a helyiek, illetve a hosszú ideje dúló fegyveres konfliktus és az ismétlődő aszályok elől menekülők újra megtalálják a reményt és újra lássanak esélyeket maguk előtt.
A központ ingyenes iskolai oktatást kínál a kislányoknak, írás-olvasás-, tudatos életvezetés-, továbbá szabás-varrás tanfolyamokat a felnőtt asszonyoknak, a fiúknak pedig különböző szakmai képzéseket. Emellett élelmet és más segítséget is biztosítanak itt azoknak, akik otthonuk elhagyására kényszerültek. Amióta 1999-ben megnyitotta kapuit, hét százalékról negyven százalékra nőtt azoknak a Mudug körzetben élő lányoknak az aránya, akik oktatásban részesülnek. Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint messze ez a legmagasabb arány szerte az egész országban.
A Galkayo Oktatási Központ arra bátorítja a nőket és a lányokat, hogy a társadalom teljes értékű tagjaiként tekintsenek magukra, akik minden alapvető emberi joggal rendelkeznek. Emellett nyíltan beszél az olyan összetett problémákról, mint a női nemi szerv-csonkítás, a serdülőkor, a gyerekházasságok, a nemi erőszak és a HIV/AIDS.
A helyi lakosok eleinte gyanakodva fogadták Hawa Aden Mohamed törekvéseit. „A mecsetekben beszéltek rólunk, azt hirdették, hogy amit teszünk, az ördögtől való… Minderre mi egyszerűen nem reagáltunk, szépen csöndben tettük a dolgunkat” – idézte fel. – „Idővel pedig lecsillapodtak a kedélyek, amikor látták, hogy csaknem 250 nő kapott lehetőséget, hogy a felnőttoktatás keretében az óráinkra járjon. Ezt megelőzően ugyanis felépítettünk tizenkét iskolát.”
Miután a központ sikere az ő oldalára állította Galkayo lakóit, a helyiek ma már Eedo-nak, azaz néninek vagy Mama Hawának nevezik. „Mindig azt mondjuk, hogy van remény, nem szabad feladnunk a reményt, ami az életünkbe fényt hozó fáklya. Ezt mondjuk, de a valóság nagyon nehéz, különösen a nők és a gyerekek számára” – mondja Hawa Aden Mohamed.
Mama Hawa 1949-ben született Baidoa városban. Egyik nővérét, Fatoumát elvesztette, miután a kislányt hétéves korában nemiszerv-csonkításnak vetették alá, és nem sokkal később belehalt egy fertőzésbe. Nagynénjük, aki a műveletet megszervezte, azt mondta, nem tehetett másként. „A ‘miért’ kérdést senki sem vetette fel.”
Mama Hawa Mogadishuban tanult, majd nyolc évet töltött Indiában, ahol táplálkozástudományból, illetve gyermekfejlesztésből szerzett diplomát. Ezt követően hazatért, és a szomáliai oktatási minisztériumban kezdett el dolgozni, ahol a nők oktatásáért felelős osztályt vezette. Később pedig egyik nővérével közösen ruhaüzletet nyitott.
Amikor Szomália katonai puccsal hatalomra került diktátorának, Sziad Barrénak a hatalmát 1991-ben megdöntötték, Hawa Aden Mohamed az ország déli részén található kikötővárosba, Kismayóba, onnan pedig Kenyába menekült. Egy családegyesítési program segítségével ment tovább Kanadába. Ám a szíve Szomáliában maradt.
Amikor 1995-ben hazatért, létrehozott egy nőknek szóló oktatási központot Kismayóban. Néhány évvel később azonban ismét menekülnie kellett, miután az egymással rivalizáló milíciák háborús zónává változtatták a várost. „Még a szemüvegemet sem vittem magammal. Otthagytam. Mindenemet otthagytam” – emlékezett vissza.
Második száműzetéséből 1999-ben tért haza, és ezúttal Galkayóban telepedett le, mivel a férje egy közeli kutatóintézetben dolgozott.
Az elmúlt években a Galkayo Oktatási Központ fiúkkal is elkezdett dolgozni. Ács és hegesztő szakmára tanítja őket, valamint szórakozási lehetőségeket biztosít a számukra, hogy távol tartsa őket az utcákról, és megakadályozza, hogy kalózok vagy fegyveres csoportok karmai közé kerüljenek.
Ahogy a politikai helyzet valamelyest javul, Mama Hawa és csapata az új alkotmánnyal is megismerteti a lányokat, hogy tisztában legyenek a jogaikkal.
„A tanulás sosem ér véget” – jegyzi meg. – „Minden nap látsz valami újat. Ami engem illet, nem vagyok nagyon művelt. Nem tudok bármit elmondani. A tanulás egy soha véget nem érő folyamat. A tanulás minden.”
Clar Ni Chonghaile, Galkayo, Szomália
Megosztás Facebookon Megosztás Twitteren
