Miközben másokról gondoskodnak, a menekültek maguk mögött hagyják a múltban átélt traumákat, egyúttal barátokra találnak a velük szemben jobbára elutasító Magyarországon.
Radwa Al Nazer a szíriai Damaszkuszból (balra) és a nigériai Rita Joy Osazee a 93 éves Kárpáti Ilonával a budapesti Albert Schweitzer Református Szeretetotthonban. © UNHCR/ Szandelszky Béla
Rita egy idős férfit tol maga előtt a folyosón egy kerekesszékben a hálószoba felé. Radwa ebédhez teríti meg az asztalt. Mindketten menekültek, akik azt tanulják, hogyan gondoskodjanak egy magyarországi idősek otthonában az ott élőkről, és ezáltal bizonyítják, hogy hasznára tudnak lenni a menekültekhez amúgy igencsak ellentmondásosan viszonyuló magyar társadalomnak.
„Nem könnyű öregnek lenni” – mondja a 32 éves Rita Joy Osazee, aki a nigériai Edo államból indult útnak. – „Bennem nagyon erős vágy él, hogy gondoskodjak az idősebbekről. nem tudom miért, egyserűen szeretem őket.”
„Szeretem ezt a munkát” – mondja a 29 esztendős szíriai Radwa Al Nazer, akit Damaszkuszból űzött el a háború. – „Nagyon sok türelemre és kedvességre van hozzá szükség, de néha legszívesebben sírnék örömömben, amikor látom, hogy valakit az itt lakók közül sikerült boldoggá tennem.”
Rita és Radwa egy képzésen vesznek részt a budapesti Albert Schweitzer Református Szeretetotthonban. A tanfolyamot a MigHelp nevű civil szervezet szervezi, amelynek egyik fő célja, hogy szakmára tanítsa, és azon keresztül álláshoz segítse a menekülteket és a bevándorlókat.
A MigHelp egyik társalapítója Peter James, aki maga is egykori afrikai menekült, és akit elborzasztott az a hébe-hóba felhorgadó erőszak, amelynek olykor a szemtanúja volt az azóta már bezárt bicskei menekült befogadó állomáson.
„A muszlimok és a keresztények egymásnak ugrottak” – idézi fel Peter James. – „Nyilvánvaló volt a számomra, hogy ezeknek az eseteknek szinte semmi közük nem volt a valláshoz, annál inkább az unalomhoz.”
Elkezdett hát régi használt számítógépeket összegyűjteni, és először számítógépes tanfolyamokat indított. A MigHelp azóta már nyelvtanfolyamokat és autóvezetés-oktatást is szervez, illetve olyan képzéseket, amelyek arról szólnak, hogyan kell idősekről és gyermekekről gondoskodni, és mindezt kifejezetten azzal a céllal, hogy elősegítse a menekültek munkahelyi elhelyezkedését.
Az idősek ellátásról szóló tanfolyam 60 órás, amiben az előadások mellett benne van a gyakorlat is. Radwa már túl van 40 órán, és mára az otthon számos lakójával sikerült megismerkednie.
„Hadd mutassam be Ilonának” – mondja Radwa a 93 esztendős Kárpáti Ilonával az oldalán. Ilona, aki makulátlan ruhában és tökéletesen ápoltan éli az otthonban a mindennapjait, kiválóan beszél angolul.
„Negyvenhat évig éltem Kanadában, nem messze a Niagara-vízeséstől” – mondja az idős hölgy. – „Hiányzik Kanada, de hazajöttem, mert a szívem Magyarországé.”
Ilona örül neki, hogy a két menekült nő viseli gondját, és a lehetőségnek is, hogy angolul beszélhet velük.
„Nagyon aranyosak, bájosak, mindig mosolyognak” – jegyzi meg.
Azáltal, hogy másokról gondoskodnak, a menekültek el tudják kezdeni maguk mögött hagyni mindazokat a traumákat, amelyek arra kényszerítették őket, hogy elhagyják az otthonukat.
Radwa és a családja a háború miatt hagyta el Szíriát, de ők nem a 2015-ös hullámmal érkeztek Európába. Tudatosan választották Magyarországot még négy évvel ezelőtt, mivel Radwa édesapja, Anas Al Nazer itt tanult orvosnak még a szocializmus idején, és máig jól beszél magyarul. Radwa, aki a damaszkuszi egyetemen annak idején pszichológiát tanult, Magyarországon korábban arab nyelvet tanított, illetve kézműveskedett. Férjnél van, a gyermeküket várják.
Rita 2015-ben a nagy menekülthullám idején érkezett Magyarországra. Jelenleg egy étteremben dolgozik, de reméli, hogy rövidesen az idősekről való gondoskodás lehet majd a hivatása.
„Örömteli dolog idős emberekkel dolgozni” – mondja Rita. – „Elkészítem a reggelijüket, és megetetem őket. Ha nem beszélnek angolul, kézzel-lábbal mutogatunk. Amikor elfogadják tőled az ételt, az azt jelenti, elfogadnak téged.”
Azok az afrikai nők, akik már korábban elvégezték a tanfolyamot, készséggel segítik Ritát és Radwát a tanácsaikkal. Miután egy olyan kultúrából jönnek, ahol az időseknek szinte minden esetben a családjuk viseli gondját, meglepte őket az a hozzáállás, amely Európában jellemzi az idősellátást. „A munka itt néha akár érzelmileg sem egyszerű” – mondja az Ugandából érkezett 30 éves Mercy Asizu. – „Előfordul, hogy az idős emberek sírva fakadnak.”
Szebenyovszky Tamás, az egyik gondozó, aki már három esztendeje dolgozik a szeretetotthonban, nagyra értékeli a menekültek munkáját, de azért megjegyzi, ha azt szeretnék, hogy hivatásszerűen teljes munkaidőben gondoskodhassanak az idősekről, akkor a kommunikáció mindennek az alapja. „A legjobb tanács, amit adhatok, hogy mihamarabb kezdjék el a magyar nyelv tanulását” – mondja.
Nyelvi akadályok ide vagy oda, Fekete Gézáné elégedettnek tűnik azzal a gondoskodással, amit a menekültektől kap. A 97 éves özvegy dédnagymama majdnem vak, és a hallása is igen gyenge. Már nem tud lemenni a lépcsőn a közösségi terembe. Kis rádióján a szobájában hallgatja a református egyház adását.
„Egy panasz szavam nincs a menekültekre” – mondja az idős asszony. – „Gondját viselik az embereknek, nagyon jól végzik a munkájukat. Az egyikük segített nekem a fürdőszobában. Gyors volt, kedves és mosolygós. Csak jókat mondhatok róluk.”
Megosztás Facebookon Megosztás Twitteren
