A határigazgatási és menekültvédelmi projektek az állami hatóságok, civil szervezetek és az UNHCR között létrejött háromoldalú megállapodásokon alapulnak. Ezek a megállapodások lehetővé teszik az UNHCR és annak civil partnerei számára, hogy azok látogatást tegyenek a szárazföldi határátkelőhelyeken és a fogva tartó létesítményekben, és felmérjék, hogy a hatóságok valóban beengedik-e a menedékkérőket az adott ország területére, és biztosítják-e számukra a hozzáférést tisztességes és hatékony menekültügyi eljárásokhoz.
Bár a szervezet korábban is végzett monitoring tevékenységet a határokon, a háromoldalú megállapodások formalizálták a felek közötti együttműködést, valamint meghatározták az egyes résztvevők szerepét, felelősségi köreit és módszertanait. A megállapodások intézményes keretrendszert határoztak meg annak ellenőrzésére, hogy a menedékkérők bejutnak-e az egyes országokba, hozzáférnek-e menekültügyi eljárásokhoz, és megfelelő védelmet élveznek-e a „refoulement” alkalmazásával szemben. A „non-refoulement” alapelve – amely azt jelenti, hogy senki nem küldhető vissza származási országába, ha ott életét vagy szabadságát veszély fenyegetné – a globális menekültvédelem sarokköve.
Az első háromoldalú megállapodás megkötésére Magyarországon került sor 2006-ban. Ezt követően hasonló megállapodás jött létre Szlovákiában 2007 szeptemberében, Romániában 2008 júliusában, Szlovéniában 2008 októberében, Lengyelországban 2008 októberében, Bulgáriában pedig 2010 áprilisában.
A Cseh Köztársaságban – mivel az ország nem uniós határállam – az UNHCR elsősorban a prágai nemzetközi repülőtéren ellenőrzi, hogy bejutnak-e a menedékkérők az országba, és hozzáférnek-e a menekültügyi eljárásokhoz.
Háromoldalú megállapodás – Magyarország
Megosztás Facebookon Megosztás Twitteren
