A UNHCR görögországi képviselőjének véleménycikke a leszboszi Moria menekülttábort elpusztító tűzvész utáni helyzetről és teendőkről
A Moria Befogadó és Azonosító Központ egyik leégett része a szigeten a szeptember 8. és 10. közötti tűzeseteket követően. © UNHCR
Az elmúlt napokban a világ szeme ismét Leszboszra szegeződött, miközben a sajtót bejárták a tűzvészről készült tragikus képek. A Moria Befogadó és Azonosító Központ szinte teljesen megsemmisült. Ez a fordulat újabb hatalmas megpróbáltatás a sziget teljes lakossága – köztük a helyiek, a menekültek és a bevándorlók – számára. A Moriában tartózkodó 12 000 menedékkérőnek – akik felét nők és gyermekek teszik ki – ismét nincs tető a feje felett.
Egymillió menekült és bevándorló kelt át 2015 óta az Égei-tengeren, hogy biztonságos menedékre leljen Európában. A görögök tisztában vannak vele, hogy annak a folyamatnak, amely során az erőszak arra kényszerít valakit, hogy maga mögött hagyja az otthonát és mindenét, nincs jól körülhatárolható eleje és vége. A spirál mindaddig folytatódik, amíg a kényszerű menekülés okai meg nem szűnnek: a háború, az erőszak, az elnyomás, a nyomor és a természeti katasztrófák. Ám öt évvel az európai menekültválság után az is mindenki számára világos, hogy ha egy helyi társadalomra aránytalan teher nehezedik, és kevesen osztoznak a helyzet megoldásáért vállalt felelősségben, a probléma csak még tovább elhúzódik. Egyformán igaz ez a bizonytalan helyzet csapdájába került menekültekre és a befogadó közösségekre, amelyek tagjai egyre elhagyatottabbnak érzik magunkat, és úgy látják, zsákutcába kerültek.
Moria hamvai nem csak azt a kérdést vetik fel, hogy hogyan nyújtsunk mielőbb alapvető segítséget az érintettek számára. A terepen tevékenykedő szervezetek azonnal a hatóságok segítségére siettek, hogy megtegyék a legsürgősebb lépéseket. A Moriában tartózkodó 400 kísérő nélküli gyermeket még aznap evakuálták, és áttelepítették a szárazföldre. A gyors válaszlépések és a politikai tettrekészség e biztató példája jól szemlélteti, hogy hogyan nézne ki a régóta várt változás.
Köztudott. hogy a szigeten lakók valós és régóta fennálló problémákkal küzdenek, és sokan belefáradtak az évek óta elnyúló helyzetbe. Az uniós tagállamoknak több gyakorlati támogatást kell nyújtaniuk a helyzet megoldásához. A kísérő nélküli és rendkívül kiszolgáltatott gyermekek áttelepítését célzó közelmúltbeli projekt bebizonyította, hogy a közös fellépés megvalósítható.
Emellett azonban mind helyi, mind központi és európai szinten megfontoltságra és higgadtságra is szükség van, és arra, hogy az érintett szereplők akarjanak megoldásokat találni. Ám a megoldás nem lehet az erőszak, az idegengyűlölet vagy a helyzet kihasználása politikai célokra. A valódi megoldásokhoz felelősség-vállalásra és változás iránti elköteleződésre van szükség – az ördögi körből csak így lehet kiszabadulni.
Miközben folytatni kell a szigeten lévő menekült befogadó létesítmények zsúfoltságának a felszámolását, és garantálni kell az ott élők biztonságát, védelmét és egészségét, ezzel párhuzamosan szilárd alapokon álló menekültügyi, befogadási és integrációs eljárásokat is ki kell alakítani.
Most, hogy több ezer család került utcára, miután egy mindannyiunkat érintő világjárvány kellős közepén elvesztették csekély személyes holmijukat, a kérdés korántsem csupán az, hogy újra felállítsák-e a sátraikat, és ha igen, azok hol álljanak. A tét nem kevesebb, mint hogy hagyjuk-e, hogy az élet, a remény és az emberiesség értékei is a lángok martalékává váljanak, miután Leszbosz lakosai oly hosszú ideje tiszteletben tartják ezeket, és megindító példával járnak elöl az egész világ számára.
Philippe Leclerc, az UNHCR görögországi képviselője
Megosztás Facebookon Megosztás Twitteren
